

2008. november. 19
Egy olyan vizsgálatot alkalmazva, mely többek között a videojátékok felhasználásának elsajátítását is magában foglalta, a Chicago Egyetem kutatói első alkalommal igazolták, hogy azok az emberek, akik „elfeledték” hogyan hajtsanak végre egy összetett feladatot 12 órával a képzés után, az éjszakai alvásnak köszönhetően visszanyerték ezen képességeiket.
Howard Nusbaum, a Chicago Egyetem pszichológiai professzora és egyben a tanulmány szerzője elmondta: „Az alvás megszilárdítja a tudást, egyrészt azzal, hogy helyreállítja mindazt, ami a gyakorlat után elveszett a nap folyamán, másrészt megvédi a tanultakat további veszteségektől. Ezek a kutatási eredmények azt mutatják, hogy az alvás fontos szerepet játszik az általános készségek elsajátításakor az emlékezet megóvásában és stabilizálásában.”
A szakember hozzátette: az eredmények azt mutatják, hogy ez a szilárdulási folyamat sokat segíthet a nyelvtanulás menetében, így az írás és olvasás során egyaránt, csakúgy a szem-kéz koordinációt megkövetelő készségekben, mint amilyen a tenisz.
A tanulmányban Nusbaum és csapata 200 főiskolai hallgatót vizsgált. A résztvevők legtöbbje nő volt, akik ráadásul minimális videojáték gyakorlattal rendelkeztek. A tanulmányhoz a kutatók FPS (First Person Shooter), azaz belső nézetű lövöldözős játékot alkalmaztak (a résztvevők a gép ellen játszottak, nem egymást lőtték), mely során az ellenség likvidálása volt a feladat saját „életük” megóvása mellett.
A kísérlet során a tanulók gazdag, multiszenzoros virtuális környezetben játszottak, mely során mindkét kezüket használniuk kellett ahhoz, hogy a folyamatosan változó vizuális és auditív jelekkel foglalkozzanak. Mindemellett a belső nézetű tájékozódás megkövetelte a különböző környezetek térképeinek elsajátítását is.
|
|
