

2008. november. 19
A tanulóknak először egy előzetes teszt-játék alapján meghatározták kiinduló teljesítményi szintjüket, ezt követően részt vettek a játék-képzésben, majd a gyakorlat után is felmérték eredményeiket. Az egyik csoport reggel kapta a képzést, majd aznapi ébredésükhöz képest 12 órával később mérték fel a megszerzett képességek szintjét. A másik csoport szintén reggel játszott, majd másnap reggel, 24 óra múlva elemezték őket. A harmadik csoport este gyakorolt, és 12 órával később, alvás után nézték őket, a negyedik csoport szintén este vett részt a kísérletben, majd 24 órával később figyelték meg a változásokat.
A reggeliek 8 százalékos javulást mutattak a pontosságban közvetlen a játék után a kiinduló teljesítményükhöz képest. Mindazonáltal 12 ébren töltött óra után a felét elfelejtették a tanultaknak, mikor este letesztelték őket. A másnap reggel teszteltek pedig 10 százalékos javulást mutattak fel az előzetes teszteredményeikhez képest.
„A tanulók valószínűleg azért teljesítettek rosszabbul az este folyamán, mert a képzést követő 12 órában az őket ért különféle élmények megbolygatták a játék során elsajátított tudást. Ezek a zavaró tényezők azonban elillantak, miután elaludtak, így az agyuk képes volt elvégezni a feladatát” – mondta Nusbaum.
További érdekesség, hogy az esti turnus tanulói között az eredmények 7 százalékponttal javultak közvetlen a gyakorlat után, ami viszont 10-re emelkedett a következő reggelre, és meg is maradt ezen a szinten egész másnap.
Nusbaum és kollégái egyébként már korábban is publikáltak hasonló témában, akkor az alvás, tanulásra vonatkozó kedvező hatásairól a Nature folyóirat hasábjain értekeztek. „Ebben a tanulmányban azt igazoltuk, hogy ha a tanulást követően az emberek a tanultak bizonyos részét elfelejtik, az éjjeli alvással ez a veszteség helyreállítódik. Továbbá, egy pihentető éjszaka megvédi a memóriát a további veszteségektől a következő nap folyamán.” – mondta Nusbaum. Szerinte a jelenlegi tanulmány kibővíti ezt a munkát, és bebizonyítja, hogy az alvás pozitív hatással van a bonyolult leckék elsajátításában is.
|
|
