
2009. január. 05
Baba a lányoknak, építőkocka a fiúknak; ha bemegyünk egy boltba, egymástól jól elhatárolt területen – olykor külön emeleten – találhatók a portékák a lányok és a fiúk számára, mely a kutatók szerint bizony sokat elmond a nemek közti szakadékról az iskolában.
Menjünk csak be egy hatalmas játékboltba – hívja fel a figyelmet a szakértő –, és figyeljük meg a csomagolásokat. Nem kell nagy erőfeszítéseket tenni, hogy megkülönböztessük a fiúk és a lányok számára készült játékszereket, hiszen jól elkülönítve – olykor külön szinten – találhatók a legtöbb üzletben.
A csecsemőknek, és az igazán kisgyermekeknek szánt játékok esetében minimális a nem-specifikus jelölés, általában puha anyagból készülnek, kellemes színeik azt mutatják, fiúknak és lányoknak egyaránt kiválóan alkalmasak. Ám mindez megváltozik, amint átlépünk a „18 hónapos kortól” kategóriába. A hatalmas kék vagy rózsaszín csomagolások senkit sem hagynak kétségek között vergődni, hogy vajon milyen nemű gyerekeknek szánják gyártóik.
„Lássuk csak Dóra, a felfedező esetét, aki nagyon vagány kalandozó, átvág a sötét erdőn, és a krokodilokkal teli tavon is, ám ő sem menekült meg a beskatulyázástól. A boltok polcain találni olyan dobozt, amiben, mint idősebb nővér, cumisüveggel a kezében feladata két húgának táplálása és gondozása. Ez a tipikus példája annak, hogy egy rajzfilmhős miként válik a nemi-sztereotípia áldozatává, annak ellenére, hogy a rajzfilmben ez egyáltalán nem jelenik meg. Így azok a fiúk, akik adott esetben szeretik Dóra kalandjait a tévé képernyőjén, soha nem fognak annak egy anya-szerű babájával játszadozni.
Francis szerint a játékgyártó vállalatok tudatában vannak a nem szerinti fogyasztói preferenciáknak, és eme trendek szerint fejlesztik és dobják piacra termékeiket, korlátozva a szabad választás lehetőségét és állandósítva a nem-vezérelt játékpiacot.
Nézzünk csak be a többi lánysorba, minden rózsaszín, ezüstösen, tündérien csillogó – egyetlen fiú sem merészkedik be, hogy körülnézzen, talál-e valami számára tetszetős darabot.
A „hobbi” részen szerelőkészletek, összerakható modellek, távirányítású autók sorakoznak, ám ha a lányok számára keresünk ebben a kategóriában, a bolti eladók a „kézműves” részleg felé irányítanak. Francis szerint, noha a Barbie-osztály polcai majd’ leszakadnak a számos babavariációktól, a fiúk számára sokkal több és hasznosabb játék található az üzletekben.
Matt Webb, a Hamleys játékkereskedés marketing igazgatója szerint a csomagolás megkönnyíti a vásárlók döntését: „több száz termékünk van, kell egyfajta iránymutató, amely elindítja a szülőket és a gyerekeket a sorok között. De szó sincs arról, hogy ezzel valami olyasmit próbálnánk kijelenteni, hogy „ez a játék nem neked való” – senki sincs ellene, hogy a fiúk és a lányok egymás játékaival játszanak.”
|
|

Pályázatíró képzés
Maestro bankkártya
IT Certified ITRisk Manager képzés
Linux képzés
TOSHIBA Satellite L500 139.900Ft!
Hálózatbiztonsági képzés
SQL Server programozása
PHP kezdőknek
Kiscsoportos nyelvtanfolyam, Last minute áron!
Gazdasági szaknyelvi vizsgafelkészítés indul
Német szaknyelvi tanfolyamok